HTML

Van egy elméletem...

Friss topikok

Linkblog

Éjszakai fürdőzés

2010.10.26. 11:45 :: zsizell

Vannak napok, amiket az ember a pokolba kíván. Ilyen napjaim voltak nekem hétvégén. Kicsi fiúnkat megtámadta valami fránya vírus, és közel 40 fokos lázzal hánykolódott egyik oldaláról a másikra és vissza. Hiába meséltük neki, hogy az éjszakai fürdőzés menő dolog, és mások fizetnek ezért a wellness-ben, valahogy a második napot már nem élvezte annyira- és mi sem. Na jó, mi az elsőt sem. Ügylet, idióta doki persze, semmivel sem okosabban, de legalább nem butábban tértünk haza. Kúp, szirup, hűtőfürdő cirkulálta végig a napokat. Végül pöttyök, vörös torok, normális -saját- doki, megnyugvás. Láz el, remény vissza.

A hétvége összesítője: megszámlálhatatlan szívinfarktus közeli állapot, ezerszer lerázott hőmérő, éjszakai wellness a gyerekkel, idegbaj, kúpok, nulla alvás, két szelet kenyér (fejenként egy), visszatérő remény felborult napirenddel, meg egy nyűgös gyerek.

Szólj hozzá!

Megtört csend

2010.10.21. 11:56 :: zsizell

Látjátok, ilyen sokáig gondolkoztam, hogy mivel is törjem meg a csendet. Már nem is merem kimondani meddig...de leírni igen, két évig! Jesszus, pedig mennyi minden történt velem azóta.

Már nem gondolkozom, hogy mi lenne ennyi idő elteltével a legjobb dolog, amit írhatnék. A válasz egyszerű. Van egy tündér édes aranyos kisfiam, Samuka. Visszaolvasva az előző mondatomat elég nyálasnak tűnik. Megváltoztam. Na nem, nem nyálasabb lettem. Ellenkezőleg. Szigorúbb. Önmgagamhoz, a világhoz. És ez így van jól. Nem akarok ódákat zengeni a kis Mikkamakkáról, arra van egy másik blog- azt sem csinálom.

Ellenben, elkezdtem további tizenöt könyv megírását. Azokból sem lett semmi. Nos, valahol itt állok én a rengeteg közepén. Mindenbe belekezdő és semmit nem befejező mivoltomban. Tervek persze vannak, írás terén is. De az a jó ebben a sok kihagyott időben, és a sok megkezdett könyven, hogy rájöttem egyik sem az a téma, amiről írni akarok. Így hát keresek tovább..

Megyek is keresgélni, nehogy lemaradjak valamiről.

Szólj hozzá!

Asszony vagyok!

2008.08.25. 14:29 :: zsizell

Sziasztok!

Bekövetkezett hát, aminek be kellett! Asszony sorsra jutottam. Mindig idegesített ez a megnevezés, de most valahogy más értelmet nyert bennem. Korábban azt hittem, hogy ez csak egy papír, hogy nem változik semmi. Kézzel foghatóan nem is változott, de ami az 'idebentet' illeti... a lelkem felszabadult. Biztos lett a bizonytalan, határtalan a véges, nyugodt a nyugtalan, bátor a félő, egyszóval Boldog! Ez vagyok Én. :) Igazából nem is tudom szavakba önteni, hogy mit érzek most. Egyfajta megkönnyebbülést. Könnyű lettem...
Az esküvőm napja olyan számomra, mintha álmodtam volna. Még fel sem fogtam mi történik és már vége is lett. Rohanás, kapkodás, idegeskedés, pörgés és az óramutató csak forgott körbe- körbe, mintha gyorsított felvétel lett volna az élet. A ruhám gyönyörű volt, a vőlegény gyönyörű volt, a helyszín gyönyörű volt. Minden adott volt egy jó esküvőhöz. Részesei lehettünk a csodának, amint a nap ránk ragyogott, mintha csak egy Isteni sugallat suhant volna keresztül a pillanaton a vihar utáni csöndben. Mikor már azt hittük minden veszve van, Valaki odafentről a kezét nyújtotta felénk és felemelt az égig...ilyen volt a mi esküvőnk. Köszönjük.
Nagyon részletes leírást nem szeretnék itt közzé tenni, mert elmondhatatlan. Mindenkinek hálásak vagyunk, aki megtisztelt jelenlétével és emelte legboldogabb napunk fényét. Az időközben felmerült problémák pedig csak rontanák jelen írásomat, úgyhogy azt majd egy ezt követő cikkben teszem közzé nyílt panaszlevél formájában.
Képeket a következő oldalon láthattok: www.zsizell.mlap.hu
 

Szólj hozzá!

Lecsóból foci

2008.06.23. 09:25 :: zsizell

Tudjátok, mi a legjobb?  A mai világban már mindenki blogot ír. És még mi a jó? Az, hogy mikor elkezdtem ezt az oldalt, még senki a környezetemben nem foglalkozott effajta tevékenységgel, sőt igencsak szemtengely ferdülve pillantgattak rám "ennek meg mi baja van" címen. Nos, azóta 10 -ből 9 pajtás ír blogot. Terjed ez, mint a lepra...
Egyébként nem is erről akartam én igazán írni. Kezdhetném megint ugyanúgy, hogy ezer éve nem írtam ide egy árva sort sem. Annyi, de annyi minden történt azóta, hogy a fejemben a gondolatok leginkább egy nagy fazék lecsóhoz hasonlítanak (színes, ízes összevisszaság). Az esküvő témája lefutott nálam. Magyarán szólva belefáradtam. Már megkezdtük a visszaszámlálást, pedig augusztus 16-ig sok víz lefolyik a Dunán- sok sör lecsúszik a torkon, főleg így EB idején. :) Erről jut eszembe! A minap egy 'nagyon színvonalas' női lapon szembe találtam magam életem legérdekfeszítőbb tesztjével, a nők és foci témakörében. Nohát egy furmányosan feltett első kérdésben mondhatni meg is buktam, miszerint hány sárga lap van a bírónál... na persze, így utólag már logikus a dolog. Ezek a szerkesztők tuti anti feminimek voltak, hogy ilyen tekervényesen tették fel ezt a bizonyos kérdést... szégyeljétek magatokat nőszégyenítő férfiak! A fociról jut még eszembe, hogy mikor leendő férjuram bejelentette (és itt a 'bejentette' szón van a hagsúly, mert megbeszélés lehetőségének nyoma sem volt), hogy márpedig ő EB-t fog nézni, a kötelező agyérgörcs és enyhe hisztiroham után sikoltozva menekültem volna ki a világból. Hát ki az a vadbarom aki pöttyöt kergető szitakötőket néz (kamera felső állás!). Na mára már ott tartok, hogy még én kérdem meg kér e sört, és jól szórakozok azon a sok szerencsétlenen. Leginkább azokat szeretem nézni, akik nem a labdát kergetik, hanem csak ott téblábolnak a háttérben, és ahogy mozog jobbra-balra a labda, úgy mozdulnak ők is rá ide oda illegetve-billegetve formás kis önmagukat 10 méteres távolságból, mint akik meg vannak rendesen agyilag kattanva. :) Van egy idilli kép rólam és a kollegínámról. Egy dolgos szombati napon, mikor szakadtunk meg a munkában, a melóhely kertjében üldögélünk a kispadon mi -a két szőke nő- és papucsunkból kibújva napoztatjuk lábszárunkat a verőfényben, miközen magasröptű beszélgetést folytattunk a fociról...Ez egy feledhetetlen szép pillanata volt életünknek, hát még ha ezt kedves férfi pajtásaink is látták volna. Azt már nem részletezem mire jutottunk, nehogy kitépjék szálanként a hajukat a fiúkák, de annyit azért elárulok, hogy a konzekvencia az volt, ha mi napi 8 órában fociznánk, tuti odamennék 'oszt berugnánk azt a gólt, nem a kapu fölé 2 méterrel... Akkor ennyit mára a fociról női szemmel.
Tudnék még mesélni Malackáról a hősről, de az meg már végképp senkit nem érdekel.
(leCSÓ)K a családnak.

JA! ÉS EZ IS EGY VÉLEMÉNY:
"Hogy rohadna meg a sok faszszopó spanyol antiszociális gyökér kurva tetves moslék!Az a lényeg hogy ki lesz fújva az orrotok!Nevetséges hogy ilyen bohócok kerültek a 4 közé!Sok csicska gyökér.....az oroszok innentől kezdve mindenkit elpicsáznak...A tetves geciláda (hitlerjugend)náci patkány kurvák szerdán fognak egy nagy tevefaszt szopni,ezek a nyomorék retkes hispán buzik meg csütörtökön csomagolnak és takarodnak haza....AKKOR IS CSAK AZ OLASZOK!!!!
FORZA ITALY!!!!
FORZA AZZURRI!"

Szólj hozzá!

hajjj jajjj

2008.05.14. 16:50 :: zsizell

Hát Kedveskéim! Kezdek én már belefáradni ebbe a szervezkedésbe. Két napja nem is foglalkoztam az üggyel. Viszont ünnepélyesen bejelentem, hogy van székszoknyácska, fehér masnival. :) Bár üröm az örömben, hogy az érdem nem az enyém. Elmarad tehát nálam a büszkeség fennen érzése. Pedig már szétnéztem az agyam ez ügyben a neten - jól van jól van, lenyelem a békát. Ide szakember kell! Nem kellet sokat várnom és talált a hajdani általános iskolai osztálytársnőm (aki manapság esküvőszervező) egyhamar nekem a közelben cuccot- és ráadásul messze a legolcsóbbat, amibe eddig belefutottam. Kész szerencse! Örök hálám üldözni fog Eszter! (-szegény Eszter) :)
Na már most, ezen kívül persze semmilyen történés nem játszik be nálam. Illetve vannak munkahelyi nyalánkságok, amiről szívesen pletyiznék, de félő, hogy a végén oda nem való szemek elé kerülnek nemes kis betűim- és azt soha nem bocsájtanám meg magamnak. Levezettem már ennek következményeit, melynek vége -a kirúgástól kezdve, a depresszióba merült munkanélküliségen át- egészen az esküvő helyszínén való kiakasztott tábla volna. Rajta a felirat: csőd miatt az esküvő elmarad...
Ami még hátra van, az a nyilvános bocsánat kérés, hogy az egyel előbbi irományomban - szánom bánom- elfelejtettem megemlíteni a vőfélyt. :( A figyelmesebbek az oldalirányú hozzászólásokban láthatják, hogy a kedves azért biztos ami biztos alapon megérdeklődte, hogy : Vőfély van? :D Köszönjük kérdésed Attila, tudtunkkal (még) van.
Ez meg itt a vége sor. puszipá

2 komment

Misküvő? Esküvő!

2008.05.08. 14:07 :: zsizell

Na, azért azt sosem gondoltam volna, hogy ekkora problémát fog nekem okozni az esküvőm megszervezése. Én, aki a szervezőképességem tökéletesre fejlesztéséről vagyok híres. Én, aki mindent, és mindenkit beszabályzok. Eszméletlen, mennyi mindenre oda kell figyelnie az embernek. Arról nem is beszélve, hogy mennyi pénz mindez. (és nekünk nem fizet egy fillért sem anyuci, apuci) Az esküvő meglesz, az esküvő tökéletes lesz, és reggel, mikor pakolnak a zenészek csődöt jelentünk. Ez a nagy terv. :)
Alapjaiban már minden szál el van indítva. Csak a dekorációnk áll a feje tetején, magyarul mondva sehogy.  Az anyakönyvvezetőhöz már bejelentkeztünk, a lelkésszel leültem beszélgetni. Na azért az egy jó kis délután volt- egész idő alatt attól rettegtem, hogy azon nyomban elfüstölök. Én azért nem vagyok egy szent ember. Nem hiszek a keresztény vallásban. Ha hiszek is valamiben, az maximum a buddhizmus. De okosan bólogattam, udvariasan mosolyogtam, szigorúan keresztbe tett lábakkal ültem, és már már a kulcscsontomat is eltakartam a pulcsimmal. De be kell, hogy valljam, rossz vagyok. Volt előttem az asztalon egy dísz, szárított virágból kreálták az okosok. Szinte le sem vettem róla a szemem, és egész végig csak arra tudtam gondolni, hogy olyan alakja van, mint egy fasznak. (már elnézést) Máig nem értem, hogy nem vette ezt észre a lelkész.  Poén, hogy a lelkész vezetékneve Pásztor- lelkipásztor. hihi.
Aztán itt a zenész kérdése. Nekem határozott elképzelésem volt, hogy kit akarok. Jellemző módon ő már foglalt volt. Akkor jött a sorrend az egyre rosszabb elrendezéssel. Körülbelül 7 embert hívtam fel, mind foglalt volt augusztus 16-ra. Mindez március elején történt. Eszméletlen azért ez is. Na aztán nagy nehezen találtunk egy ismit, és ő még szabad is, csakhogy 3 fős. Remélem nyilvánvaló mindenkinek, hogy azért itt befigyel egy 'kis' ráfizetés. Plusz annyi fővel több kaja figyel majd az asztalon is. A lényeg a lényeg, hogy rájuk sikerült lecsapnunk.
Menyasszonyi ruha már ki van kölcsönözve, habár a kiegészítőket még nem választottam ki, és nem ártana már lefényképezni sem.
A virágossal küszködünk. A fodrász lebeszélve. A tortáról elképzelésem sincs , hogy honnan lesz. De nem is érdekel. :) De majd összeszedem magam.
A dekoráció kérdése romokban hever. Volt egy dekorosunk, akinél úgy egy hete néztük meg a kínálatot. Nos, ha ő fizetne nekem, sem engedném, hogy bármiféle dekorációt is készítsen. Végezetül felpakoltam a kis családomat, be a kocsiba, irány Dubicsány. Mérőszalag, colosotok, minden. Saját készítésű dekoráció lesz. Anyagok felkajtatása, lufik rendelése. A székszoknyáról lecsúsztam, a hajam tépem. Anya meg intéz nekem organza masnival. Hát nem értitek emberek? Nekem selyem masni kell!!! :) Hát most keresek kutatok, hátha van még olyan, aki nem adta ki arra az időpontra.
Esténkét azért már kezdem leinni magam. :)
Gyerekek komolyan mondom, soha ne házasodjatok, vagy ha mégis gyűjtsetek először esküvőszervezőre. :)
Csók a családnak. Majd még jövök a fejleményekkel. Ha meglesz a székszoknyácskám selyem masnikával, akkor mindenképp. :)

1 komment

Van egy elméletem a szabad döntés jogáról...

2008.02.27. 12:22 :: zsizell

Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!
Ez most a nagy kérdés. A nagy kérdése életemnek. Egyszer már feladtam az álmaimat egy férfiért. Egy férfiért, aki aztán elhagyott. Nos, vannak olyan álmok, amelyeknek teljesítése később pótolható. És vannak olyanok, amelyek nem. De milyen áron teszi az ember azt, amit szeretne? Ha folyton csak a saját fejem után mennék, és azt tenném, amit csak szeretnék, akkor más- számomra szintén- fontos dolgokat veszítenék el.

Tehát minden választás kérdése. Az élet egy nagy választás. Hűha! Nagy felfedezés, ugye. Ezt mindenki tudja- de, nem mindenki érti meg. Az egész alapja talán a motiváció. Hogy kit mi motivál a választás irányába. A kisebb vagy a nagyobb karfiolt vegyem meg a piacon? Attól függ, hogy mihez kell. Elköltözzek az egyik lakásból a másikba? Hagyjam, hogy azt tegyük, amit a barátom (nőm) akar, vagy az legyen, amit én szeretnék. Ez mind annak a függvénye, hogy mennyire vagyunk motiváltak. Ha az ember (reálisan) valamit nagyon akar, azt fogja tenni. És ha mégis az ellenkezőképpen dönt más kedvéért, akkor nem fair a másikat hibáztatni. Vagy ha mégis ezt teszi, hirtelen felindultságában már nem lehet, hiszen utólag bánta meg a dolgot. Akkor kérdezem én, miért nem gondolkozik el az ember fia, hogy a saját döntéseink - kinek nagy kinek kisebb- kakis medrében ülünk. Vannak még remek mondások, hogy hogyan kéne cselekednünk ahhoz, hogy ne bánjuk meg tetteinket. Ugyan már! Ki ne bánta volna már meg egy-egy bal lépését az életben? Erre találták ki többek közt a bocsánat szócskát is – már abban az esetben, ha ez a ballépés mást is érintett. Ha nem, az a szerencsésebb helyzet, hiszen „csupáncsak” a saját imént említett medrünket mélyítettük. És nagyon csúnya dolog másokat okolni a saját döntéseink miatt. Másik fontos kulcsszó a fontossági sorrend. A döntéseinket mindig a szerint tesszük, hogy az adott helyzetben mi számít fontosabbnak. Előfordul néha, hogy később már változik a fontossági sorrend, átértékelődnek bennünk a dolgok. De akkor már nincs jogunk a másik fejére olvasni, hogy ki miatt történtek az események. Mindezzel valamint a döntéseink következményeivel számolni kell. És bizony, mindig benne van a pakliban, hogy rosszul döntünk. Ezért is felesleges ezen rágódni.
Van erre egy jó mondásom: Ne félj a rossz döntésektől- nincsenek.
Vannak nagy döntések, és kis döntések, de mindenképpen relatívak. Én hiszem, hogy az életben semmi sem történik véletlenül, később végül rájön az ember, hogy így volt jó ahogy. (még, ha korábban ez ellenkezőjére is jöttünk rá)

Szólj hozzá!

Családi eljegyzés

2008.02.11. 14:09 :: zsizell

Mélyen tisztelt publikum! Megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Minden hagyományt őrző, és hagyományt nem tisztelő ismerősömnek, és idegennek kihirdetem, hogy immáron hivatalosan is, családi körben- apuci bevonásával- megtörtént az eljegyzés. Mint azt már sokan tudjátok, eredetileg édes kettesben a meglepetés erejével esett meg az eset a Hédervári Kastélyban. (de az egy külön történet) Most azonban elmesélem a legfrissebb élményt.


Hetek óta törtük már a fejünket a kedvessel, hogy miként lássunk neki a dologhoz. Ami a személyek számát illeti, abban biztosak voltunk. Viszont abban már kevésbé, hogy mit teszünk eléjük az asztalra. Tudni illik, mi kettecskén élünk egy –saját elnevezésem szerint- vakondlyukban (sötét és kicsi).  Mindösszesen 8 főt hívtunk meg a bulira. Lássuk a leltárt:
Asztalok száma: 1db – mérete túl kicsi
Székek száma: 4db + 1 előszobai cipőfelhúzós székecske + 1 sámli
Evőeszközök száma: 6fős készlet. Tortavilla nincs
Fazekak száma: elegendő- mérete: katasztrófa
Edények száma: max. 3 db- semmire sem elég
Mindez egy héttel az eljegyzés előtt vált világossá számunkra. Nem gondoltuk mi ezt végig!- jött a felismerés. Gyorsan összedugtuk a fejünket, mi tévők legyünk. Lemondani azért csak nem kéne.  Végezetül kértünk kölcsön a szembe szomszédtól 4 széket. Felajánlotta, hogy a konyhaasztalát is kölcsön adja. Persze nem fogadtuk el - nem vagyunk mi olyan pofátlanok alapon. Mondanom sem kell ugye, hogy a nagy napon – szombaton- két órával az ebéd előtt átcipeltük az asztalt is… Edényeket, evőeszközt innen - onnan össze buheráltunk.
A menü esete. Napokat rágódtunk a dolgon, mire összehoztuk, mit főzünk a csipet csapatnak.  Számomra nehézkes volt az ügy, mert köztudottan semmilyen kaját nem eszek meg, a húst meg főleg. Nos a vendégeink ezt nem egészen így látják, apukámról meg már ne is beszéljünk.  Jellemző, hogy a menüt is teljes mértékben átírtuk néhány nappal korábban.  Az volt a cél azzal, hogy ide csődítettünk mindenkit, hogy bebizonyítsuk, milyen faszagyerekek vagyunk mi ketten, és persze, hogy én (mi) milyen jót főzök nekik. A mi azért szerepel ott zárójelben, mert én egy állatot sem vagyok hajlandó szétboncolni. Délre hívtunk mindenkit. Ennek ellenére apukám már 10 órakor megjelent, és azon nyomban ki is parancsolt a konyhából. A rokonság másik fele fél 11-kor jelent meg. A maradék pedig egy órát késett. Nem lett nagy káosz-kupleráj, á dehogy.
Na B tervünk az persze nem volt- illetve az volt a B terv, hogy ha az A nem jön be, akkor majd lesz valahogy. Lett valahogy. Fel alá szaladgáltunk, mint a mérgezett egerek.
Az eljegyzés maga nagyon jól sikerült. Mindenki sírt-rítt. Még én is majdnem, pedig én tudtam mi fog történni, sőt még a verset, amit mondtak nekem, azt is én találtam az interneten. Apának szerkesztettem egy szép kis kártyát, amin a versike szerepelt- mivel ő süket. De olyan jól sikerült, hogy végül mindenki kapott egyet belőle, és nagy sikert aratott.   A nagy izgalomban a gyűrű majdnem nem került fel az ujjamra, de legalább jót nevettünk. Összességében mindenki jól érezte magát, hogy az alkohol hatása volt e, vagy a mi szervezésünk gyümölcse azt nem tudom. Mindenesetre szeretjük azt gondolni, hogy nekünk köszönhető. Esetleg még szóba jöhet a szerelmes elefántos szalvéta.
Levonva a konzekvenciát én úgy érzem, hogy megérte a fáradalmakat, és jó kis próbatétel volt ez induló közös kis életünk számára. Azért egyszer majd megkérdezem erről a vőlegényemet is, ugyanis a végén ő mosogatott… két napig…

Szólj hozzá!

Esszé az önzőségről...

2008.02.08. 12:40 :: zsizell

Egyre inkább, napról napra a történések tükrében az a véleményem, hogy önzőnek kell lenni, és csak magunkat kell nézni.

A határokat, vagy kereteket pedig mindenki húzza meg saját maga az önzősége körül.
Mindenki maga döntse el, hány embert tapos el az életben, és hogy mennyire.
Meg fogok keményedni - és ez a célom. Nem akarok már ilyen törékeny kis virágszál lenni. Jobban szeretnék inkább fa lenni.

Tudom, hogy Te azt szereted bennem,TudomTTTTtt de nem élhetek így le egy életet, legalábbis boldogan nem.
Fogok virágozni és gyümölcsözni, és élőlény maradok. Lesznek odúim, ahová beférkőzhetnek az ügyesek, és lesznek fészkeim is, hogy elszállhassanak rólam a repülni vágyók.
Akkor te az odúnál maradsz, ugye? Gondoltam. Kiváltságos vagy, mert kevesen férnek oda. Egyre kevesebben.

Szólj hozzá!

Vers mindenkinek

2007.12.17. 16:18 :: zsizell

 

Én, a repedés

Egyébként jól vagyok. Tényleg.
A véremben komótosan csordogál a méreg.
A falat bámulom – tudod, néha rám tör az unalom.
A falon egy repedés fut végig.
Célja, hogy elérjen az égig.
De a sors furcsa fintora a plafon.
Meggátolja, hogy a repedés fusson szabadon.
Ekkor eszembe jut az élet. A nagybetűs.
A fal a világ, én vagyok a repedés.
Mohó vagyok, sokra vágyom, hiszen lehetne cél a plafon-
De nekem az ég kell, a végtelen.
Pedig tudom, hogy csalódás a vége
A plafon nem enged az égbe.
Ekkor széthasít a fájdalom.
Én, a repedés, ezerfelé kúszok a falon.
Szálaim mindegyike párbajra hívja a plafont.
De szétúszik az erő, elszáll az akarat
Ezer vágyam még tovább szalad.
Már hullik a vakolat…
A fal a világ, én voltam a repedés.
Az életem ezerfelé szakadt,
Majd a világ összedőlt bennem.

1 komment