Van egy elméletem a ragaszkodásról
2007.08.08. 16:43 :: zsizell
Az ember hajlamos rá, hogy puszta szeretet adás helyett birtokolni próbálja a társát. De bármilyen nehéz is az ügy, be kell látni, hogy mindenkinek szuverén joga van az önnálló életre. A szerelmünkkel nem sziámi iker kapcsolatban élünk. Neki is joga van önállóan boldognak lenni. A legtöbb ember azt érzi belül, ha a párja nélküle megy társaságba-akár szórakozni, akár dolgozni stb.- hogy milyen szemét dög a másik fél, amiért vidám, és jókedvű. Hogy mer boldog lenni, mikor nem vagyok vele? -tesszük fel a kérdést. Hiszen a hiányom fájdalmától a földön kéne fetrengenie, elefánt könnyeket hullajtania, és könyörögni a haveroknak, hogy azon nyomban hozzák haza hozzám. Nos, amikor bennem is elkezdtek túltengeni az effajta érzések, ÁLLJ-t kellet parancsolnom magamnak.
Muszáj hagyni a másik félt önállóan élni. Az hogy jól érzi magát más emberek közt is, az még nem jelenti azt, hogy már kevésbé szeret. A probléma gyökere ott ered, hogy nem jut el a kis agyunkig, hogy a szeretet végtelen. Nem kell vele gazdálkodni, nem kell rajta osztozkodni. Nem grammban mérik vagy centiben. Pedig túlnyomórészt így érezzük. Az előző példához visszatérve: a páromnak van 100 gramm szeretete. Nekem,mint kiváltságos szerelmének jogom van mind a százhoz. De a kedvesem szeret társaságba járni, így mind a 10 haverja kap 10-10 grammot. Ez egyenlő azzal, hogy nekem 0 jut, azaz a társam már nem szeret engem. Ugye milyen hülyén hangzik? Persze nem ilyen egyszerrű ezt a szürke hétköznapokban így megélni, főleg egy hasonló szituációban, mikor úgy érezzük háttérbe szorulunk. Gondoljunk csak bele női aggyal. Ha bemegyünk egy ruha boltba, és a hű szerelmünk bizonyítván rendkívüli lovagiasságát oda is elkísér, hányszor figyelünk oda a párunkra? Olyankor még egy fidres-fodros ruci is fontosabb nála. Most gondoljunk bele, ha a barátnőnkkel vagyunk? Hányszor hívjuk fel az elrepült órák alatt szerelmet vallani neki?
Egy szó,mint száz. El kell fogadni, hogy a társunk nem a tulajdonunk. Azokra a percekre kell koncentrálni, amit együtt töltünk, és igenis jól kell mindenkinek éreznie magát a külön töltött időkben is, hiszen a vidámság feltölti az embert, és mikor hazatér sokkal több szeretetet tud adni!
3 komment · 2 trackback
A második...
2007.08.07. 19:29 :: zsizell
A második...
...csakhogy stílusosak legyünk, de ígérem, nem lesz harmadik meg negyedik-az már az én idegrendszeremet is kikezdené. Habár az én idegpályáimon van egy kis káosz. Mondhatni egy nagyobbacska forgalmi dugó, ezért nem tudnak az ingerek áthaladni a nyugalom szigetére. Legjobb példa erre, hogy az egy hónapos szabadságom ezidáig kész idegbaj volt (és még nincs vége). Míg mások imádnak pihenni, a Balaton partján (a fölöttem álló réteg inkább távoli tenger parti párti-de cuki szószerkezet) sütettni a hasukat, lubickolni, semmit tenni, én azt sem tudom melyik oldalamra forduljak a plédemen, pillanatok alatt kicsi kosarakat fonok hajszálvékony fűszálakból, miközben mindenkinek leordítom a haját, olyan szinten idegesít a naplopás. Ellenben mindezen tevékenység-már ha ezt annak lehet nevezni, szerintem nem- elég időt biztosított számomra arra, hogy tovább szőjem világmegváltó elméleteimet. Ígyhát örömmel jelentem: Van egy elméletem, az idegbajról, a lustaságról, a nyaralásról, a naplopásról, a nyaraló semmirekellő emberekről, az unatkozásról, és ami a legfontosabb: van egy elméletem arról hogyan nyaraljunk együtt azzal a párunkkal, aki mindezen témakörbe beletartozik, illetve okozója valamelyikeknek. (pl. idegbaj) Továbbá jelentem olyan-ugyancsak világmegváltó- kérdések merültek fel bennem, mint:
- Miért nem eszünk mókust?
- Hová tűnik a tehénből a tej, ha nem feji meg senki?
Sztori: nagy unalmamban éppen Ózdról tartottam sárga busszal Vadna Citybe, ami köztudottan világváros (ismerek olyat,akinek az-ne vegyük el a lelkesedését), amikor láttam a dimben-dombon egy kóbor tehénkét. Bőszen zabálta a füvet, miközben a tőgyei már akkorára dagadtak, hogy a földet verték. Na most. Ózd és Vadna közt a távolság kb. 30 km. Kutya legyek, ha én ebben a körzetben láttam még egy tehenet, vagy tehenészt, vagy tehén kergető-vigyázó, örzővédő, urambocsá-harapó kutyát. Szegény Riskát ki feji meg? És ha senki? Mi lesz a tejjel? Kifolyik, visszafolyik, megemészti, hasznosítja, fáj e neki, jó e neki, netán belepusztul? Megkérdeztem azóta néhány kedves ismerősömet...azóta voltam melegebb éghajlaton, csuklott az összes rokonom és szemérmetlenebb foglalkozásra váltott az édesanyám...
Az elméleteimet külön fejezetekben bocsátom közre-majdan.
Szólj hozzá!
Az első
2007.07.31. 12:55 :: zsizell
Nálam is eljött ez a pillanat. Már óvodás koromban írónak készültem, de olyan szinten lusta voltam, hogy sosem tettem az ügy érdekében semmit. Talán már a tudatalattim akkor is raktározta magában azt a furcsa jövőképet, hogy egy internet nevű találmány részeként blogolni tudok majd. Ígyhát -én a jövőlátó- végre megosztom a világgal az elméleteimet. Mert meg kell, hogy mondjam abból aztán bőven van. Ahogy a (csekély számú) barátaim mondják, nekem mindenről van egy elméletem. Például a barátokról is. De nem akarlak rögtön elkergetni kedves olvasóm. Lesz még bőven idő a magasröptű elméletek szövésésre. Jó olvasást! Magamnak meg jó írást. (még jó hogy megtanultam gépelni-arra nem voltam lusta)