Ma van a NAGY NAP. Juppppijéééé!! Brrrrrr...a hideg ráz. Nem értem hogylehet kötelezőképpen örülni valaminek. Én pl. szilveszterkor sem tudok direktbe azért bulizni, mert: hűűű de jó új év kezdődik. Megiszom a nekem jutó alkohol adagom és kb. ugyanannnyira érzem magam jól (... alkalmanként rosszul), mint bármely más időpontjában az évnek. Talán a hozzáállásom eredménye, hogy ezek a jeles napok bizony mindig rosszul is sülnek el. A tavalyi szülinapomon például egyedül ültem a konyhában és addig néztem zokogva az égő gyertyákat, míg az teljes mértékben szétfolyt a csokoládé tortámon. Mindeközben persze nagy erőkkel sajnáltam magam. Már csak azért is, mert a kedvesem a szomszéd szobában mit sem sejtett erről. Nem lehetett nagy ügy pedig - bármi is történt akkor, mert már nem is emlékszem rá, mitől tört el a mécses.
Szóval augusztus 20. a nagy nap. Ma vagyunk egy évesek. Lelkesedés, öröm, jókedv, kacagás, szüntelen ölelgetés, hatalmas szerelem. Hát ezek azok, amik nem voltak. Hogy kinek a hibájából, azt inkább ne feszegessük. Reggel már az ágyból sem volt kedvem kimászni. Eddig minden évben kint voltam a fergeteges AirRace versenyen, hogy a helyszínen izgulhassak Bessenyeiért. Ma még ahhoz sem volt kedvem. Ki sem akartam menni az utcára, nem kívántam embereket látni. De volt még valaki a szobámban, aki ezt másképp látta. Na igen. A kedves (aki nem is olyan kedves). Szóval a romantikus évforduló vége az lett, hogy nagy hisztizve kimerészkedtem a lakásból, mindezekután pedig a dühtől ellilult fejjel az a nagyon kedves....szóval a Hősök terétől elsétáltatott a Szabadság-hídig. Kurva romantikus mi? Mindeközben 5 mondatnál többet nem szóltunk egymáshoz, az is inkább dúlás-fúlás volt. Természetesen az én részemről. (na jó-volt közben egy süti, amit a Westend előtt ettünk meg egy padon). Namármost, szerintem a Himalájára is felcipelt volna, ha nem szólt volna közbe a vihar (azóta imádom ezt a természeti jelenséget). Ezután pedig beültünk egy fülledt, füstös sörözőbe. Ott egy kisebb fajta békülésre tettünk szert, miután túlestünk 'a szomszéd asztalnál ülő lányok bámulása' című csatán. Végezetül pedig megnéztük a tüzijátékot, amit már évek óta unok, de azért mindig megnézem, hátha az idén jobb lesz címszóval. Hát most tényleg szebb volt, de nem volt nagy durranás.(szószerint) Aztán hazajöttünk, és lefeküdtünk. Én az ágy egyik végébe-a fal felé fordulva, ő pedig a másik végébe...
Tehát az évfordulóknak semmi értelme nincs a világon. Ráadásul az események hatására egy vilát omlott össze bennem, amit a kapcsolatunkról építettem fel. Hát erre volt jó ez a nap. Másra nem.
Jó, belátom...kicsit sutára sikerült a vége. De elfogyott a mondandóm.
