Látjátok, ilyen sokáig gondolkoztam, hogy mivel is törjem meg a csendet. Már nem is merem kimondani meddig...de leírni igen, két évig! Jesszus, pedig mennyi minden történt velem azóta.
Már nem gondolkozom, hogy mi lenne ennyi idő elteltével a legjobb dolog, amit írhatnék. A válasz egyszerű. Van egy tündér édes aranyos kisfiam, Samuka. Visszaolvasva az előző mondatomat elég nyálasnak tűnik. Megváltoztam. Na nem, nem nyálasabb lettem. Ellenkezőleg. Szigorúbb. Önmgagamhoz, a világhoz. És ez így van jól. Nem akarok ódákat zengeni a kis Mikkamakkáról, arra van egy másik blog- azt sem csinálom.
Ellenben, elkezdtem további tizenöt könyv megírását. Azokból sem lett semmi. Nos, valahol itt állok én a rengeteg közepén. Mindenbe belekezdő és semmit nem befejező mivoltomban. Tervek persze vannak, írás terén is. De az a jó ebben a sok kihagyott időben, és a sok megkezdett könyven, hogy rájöttem egyik sem az a téma, amiről írni akarok. Így hát keresek tovább..
Megyek is keresgélni, nehogy lemaradjak valamiről.
