HTML

Van egy elméletem...

Friss topikok

Linkblog

Családi eljegyzés

2008.02.11. 14:09 :: zsizell

Mélyen tisztelt publikum! Megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Minden hagyományt őrző, és hagyományt nem tisztelő ismerősömnek, és idegennek kihirdetem, hogy immáron hivatalosan is, családi körben- apuci bevonásával- megtörtént az eljegyzés. Mint azt már sokan tudjátok, eredetileg édes kettesben a meglepetés erejével esett meg az eset a Hédervári Kastélyban. (de az egy külön történet) Most azonban elmesélem a legfrissebb élményt.


Hetek óta törtük már a fejünket a kedvessel, hogy miként lássunk neki a dologhoz. Ami a személyek számát illeti, abban biztosak voltunk. Viszont abban már kevésbé, hogy mit teszünk eléjük az asztalra. Tudni illik, mi kettecskén élünk egy –saját elnevezésem szerint- vakondlyukban (sötét és kicsi).  Mindösszesen 8 főt hívtunk meg a bulira. Lássuk a leltárt:
Asztalok száma: 1db – mérete túl kicsi
Székek száma: 4db + 1 előszobai cipőfelhúzós székecske + 1 sámli
Evőeszközök száma: 6fős készlet. Tortavilla nincs
Fazekak száma: elegendő- mérete: katasztrófa
Edények száma: max. 3 db- semmire sem elég
Mindez egy héttel az eljegyzés előtt vált világossá számunkra. Nem gondoltuk mi ezt végig!- jött a felismerés. Gyorsan összedugtuk a fejünket, mi tévők legyünk. Lemondani azért csak nem kéne.  Végezetül kértünk kölcsön a szembe szomszédtól 4 széket. Felajánlotta, hogy a konyhaasztalát is kölcsön adja. Persze nem fogadtuk el - nem vagyunk mi olyan pofátlanok alapon. Mondanom sem kell ugye, hogy a nagy napon – szombaton- két órával az ebéd előtt átcipeltük az asztalt is… Edényeket, evőeszközt innen - onnan össze buheráltunk.
A menü esete. Napokat rágódtunk a dolgon, mire összehoztuk, mit főzünk a csipet csapatnak.  Számomra nehézkes volt az ügy, mert köztudottan semmilyen kaját nem eszek meg, a húst meg főleg. Nos a vendégeink ezt nem egészen így látják, apukámról meg már ne is beszéljünk.  Jellemző, hogy a menüt is teljes mértékben átírtuk néhány nappal korábban.  Az volt a cél azzal, hogy ide csődítettünk mindenkit, hogy bebizonyítsuk, milyen faszagyerekek vagyunk mi ketten, és persze, hogy én (mi) milyen jót főzök nekik. A mi azért szerepel ott zárójelben, mert én egy állatot sem vagyok hajlandó szétboncolni. Délre hívtunk mindenkit. Ennek ellenére apukám már 10 órakor megjelent, és azon nyomban ki is parancsolt a konyhából. A rokonság másik fele fél 11-kor jelent meg. A maradék pedig egy órát késett. Nem lett nagy káosz-kupleráj, á dehogy.
Na B tervünk az persze nem volt- illetve az volt a B terv, hogy ha az A nem jön be, akkor majd lesz valahogy. Lett valahogy. Fel alá szaladgáltunk, mint a mérgezett egerek.
Az eljegyzés maga nagyon jól sikerült. Mindenki sírt-rítt. Még én is majdnem, pedig én tudtam mi fog történni, sőt még a verset, amit mondtak nekem, azt is én találtam az interneten. Apának szerkesztettem egy szép kis kártyát, amin a versike szerepelt- mivel ő süket. De olyan jól sikerült, hogy végül mindenki kapott egyet belőle, és nagy sikert aratott.   A nagy izgalomban a gyűrű majdnem nem került fel az ujjamra, de legalább jót nevettünk. Összességében mindenki jól érezte magát, hogy az alkohol hatása volt e, vagy a mi szervezésünk gyümölcse azt nem tudom. Mindenesetre szeretjük azt gondolni, hogy nekünk köszönhető. Esetleg még szóba jöhet a szerelmes elefántos szalvéta.
Levonva a konzekvenciát én úgy érzem, hogy megérte a fáradalmakat, és jó kis próbatétel volt ez induló közös kis életünk számára. Azért egyszer majd megkérdezem erről a vőlegényemet is, ugyanis a végén ő mosogatott… két napig…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zsizell.blog.hu/api/trackback/id/tr100334896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása