Emlékeim szerint 12 évvel ezelőtt feljött hozzám egy lány az anyukája utasítására, hogy elmesélje nekem, mennyire jó az a középiskola ahová jár, és én is oda felvételizzek az általánosból. Nagyon magas volt, és kerek az arca, mikor mosolygott hatalmas húsgombóc gömbölyödött a szeme alatt- az embernek kedve lett volna jól belecsípni, és megrázni a pofikáját. Sportos testalkat, nagy barna szemek, hosszú egyenes haj. Farmer, póló. Mindig farmer és póló. Ez a régi kép maradt meg róla a hosszú évek alatt. Kedves volt, segítőkész. Születésünktől fogva ismertük egymást, az anyáink barátnők voltak, mi pedig egy iskolába jártunk, csak ő egy évvel fölöttem. A falamon az ágyam fölül egy óriás plakátról Brad Pitt nézett rá, miközben velem beszélt. Mielőtt haza indult megkérdezte, hogy én is szeretem e Brad Pitt-et. Erre én azt válaszoltam, hogy nem. Miért, az a pasi a falamon Brad Pitt? .... Mégsem lettünk barátnők.
Végül abba a kazincbarcikai iskolába iratkoztam be, ahová ő is járt, de sosem beszéltünk. Ő a kollégiumi folyososó egyik végén, én a másik végén laktam. A tanulószobában néha összefutottunk, olyankor mindig elkönyveltem magamban, hogy Ő az a lány, aki miatt én most itt ülök. Nem bírtam sokáig a bezártságot, úgyhogy búcsút mondtam a kollégiumnak. Nem lettünk barátnők.
Az Ő osztálytársával utaztam minden hajnalban egy buszon az iskolába. Azt hittem, ez a lány a barátnőm. Egy reggel megjelent a buszmegállóban az a régi lány. Ettől a naptól kezdve hárman utaztunk hajnalban az iskolába. Ők együtt, én egyedül. Nem sok nap telt el, és a lány mellém ült. Állítása szerint megsajnált, és gusztustalan dolog volt a másiktól, hogy rögtön lecserélt engem rá. Így hát eljött az a nap, mikor hárman utaztunk a busszal, mi ketten, és a korábbi - barátnak hitt- lány egyedül.
Már nem számított többé, hogy szeretem e Brad Pitt-et, avagy nem. Nem számított az sem, hogy kinek meddig tart a suli- mi ketten együtt utaztunk hajnalban az iskolába, és együtt utaztunk haza is.  Nem számított már senki és semmi körülöttünk, együtt voltunk reggel, együtt voltunk délután, együtt voltunk este, és mikor az a lány - a barátnőm- egyedül maradt a lakásban, mert az anyukája kölföldre ment dolgozni, a család többi tagja sem élt már velük- együtt voltunk éjjel is, és együtt töltöttük a hétvégénket. Igen. Barátnők lettünk.
A középiskolás évek, ahogy az lenni szokott, csak úgy peregtek. Tanulás, buli, pasik, nagy szerelmek és csalódások. Együtt sírtunk, együtt nevettünk. Aztán egy napon a lány elballagott...Ő másik városba ment, én maradtam. Új barátok jöttek-mentek. De az már valahogy nem volt a régi. Hétvégente olykor találkoztunk és ott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk. Minden egyes alkalommal felidézve kalandos emlékeit barátságunknak.
Az én életemben elérkezett a nagy szerelem. Összeköltöztünk és más városba költöztünk mi is. A lány egyszer jött el hozzám. Egyetlen egyszer. Én nem látogattam meg őt egyszer sem. A barátságunkat megtörte a távolság. Néhány kopott levél kétségbeesett hangvétele, hétköznapi meséje őrzi azokat az időket, mikor mi ketten azt hittük már nem vagyunk barátok...
Az élet kereke aztán jó irányba fordította kapcsolatunk sorsát. A fővárosban kötöttünk ki mindketten. Ő még mindig egyedül, én a nagy szerelemmel. Igaz, ekkor már többet találkoztunk, és olyankor a folytatásos regény patakja tovább haladt a medrében, de a két part közti hidat újra fel kellett építeni. Gyakori telefonbeszélgetések, e-mail váltások, sűrűsödő közös nagy vásárlások. Ezek fűzték szépen sorban a gyöngyszemeket barátságunk fonalára. Ma már tudjuk, hogy a fonalat elveszíteni nem lehet, egyszerűen csak néha elengedtük a végét és új szálakat vetetett fel velünk az élet furcsa fintora-próbára téve ezzel egymás iránt érzett hűséges barátságunkat.
A nagy szerelmem aztán nagy csalódásba torkollt sok-sok év után nálam. A lány ott volt a fonal másik végén, magához rántott és felhúzott a szakadék széléről. Összeköltöztünk. A lánnyal együtt mentünk reggel dolgozni, együtt jöttünk haza a munkából, együtt voltunk délután, együtt voltunk este, együtt töltöttük éjjelünket is, olykor egymást vígasztalva, összebújva a franciaágyon. Újra együtt sírtunk, együtt nevettünk-felidézve ismételten ezerszer egymás után a kalandos szép emlékeket. Ismét barátok lettünk.
Néhány hónap telt el csupán és az élet újfent nagy szerelmet hozott számomra a széllel. Választanom kellett, merre tovább. A szerelmet választottam. Egy éve történt mindez. A lány a barátom maradt. Végre minden olyan szép, minden olyan jó. Éljük az életünket külön-külön, mégis olyan közel állunk egymáshoz, mint fához a levél, testhez a szív. Együtt dobbanunk, ha bánat van, ha öröm ér.
De forog az a sors kerék- újabb bizonyítékot követelve barátságunk erejéről. Az a lány-a barátom- ezekben a percekben pakol. Dobozokba teszi rövid kis életét. Külföld a cél. Az a lány elutazik- nem a szomszéd utcába, nem a szomszéd városba, nem a szomszéd országba. Az a lány nem lesz többé pár villamosmegállóra tőlem. Az a lány nem süt nekem jövőhéten bagettet. Az a lány, nem jön el hozzám a születésnapomon felköszönteni, nem lesz itt karácsonykor. Az a lány nem mosolyog holnaptól rám, nem kapálózik felém, miközben mesél nekem. Nem hív fel a kedvenc sorozatunk után, nem hív fel, hogy megkérdezze mi van velem. Nem veszekszik többé velem, hogy muja vagyok és szerencsétlenül ülök a 'Mekiben'. Nem segít megnyugodni, ha összeveszek a párommal, nem megyünk együtt buliba kiengedni a gőzt.
Senki nem fog rám úgy nézni, ahogy csak ő tudott, senki nem fog úgy megnevettetni hatalmas hangjával, ahogy csak ő tudott, senki nem fog úgy megérteni, senki nem fog úgy szólítani, senki nem fog úgy sírni velem, úgy örülni, senki nem fog úgy megölelni, úgy hozzám bújni, ahogy csak ő tudott.
Mert az a lány a bárátom. Mert azt a lányt szeretem. Mert az a lány szeret engem. Tudom- mindketten tudjuk- hogy a távolság soha többé nem lesz képes szétválasztani minket- legyen bárhol, jöhet bárki- míg világ a világ. Ahogy az akkori leveleket, a most keletkezőket is elővesszük majd évek múltán. Nevetünk, és felidézzük a régi kalandos életet.
Nekem pedig soha senki nem fog úgy hiányozni, ahogy ő hiányzik majd.

A fent olvasottak annak a lánynak szólnak, akit annyira szeretek, mert Ő A Barátom. És csak mi tudjuk, mi is az a pixis valójában.